boris johnson

Lemondott az országát káoszba taszító brit miniszterelnök, de ki veszi át a helyét? – Íme az esélyesek

Lemondott az országát káoszba taszító brit miniszterelnök, de ki veszi át a helyét? – Íme az esélyesek

Már azelőtt megindult a találgatás, hogy az Egyesült Királyság kormányfője, Liz Truss lemondott volna, bejelentése óta azonban ez a kérdés foglalkoztatja britek millióit: ki lesz a következő miniszterelnök? A Konzervatív Párt 1922-es bizottságát vezető Graham Brady bejelentése szerint hétfőn indul a jelöltállítás, az induláshoz pedig 100 tory képviselő támogatására van szükség a miniszterelnöki széket ambicionáló politikusoknak. A jövő héten már új vezetője lesz az országnak, a kormányfői pozícióra jelenleg Rishi Sunak volt pénzügyminiszter és Penny Mordaunt frakcióvezető a legesélyesebbek. Egyáltalán nem meglepő módon felmerült az idén megbukó Boris Johnson neve is, aki visszatérésre készülhet. Az ellenzéki pártok vezetői nem elégednek meg a miniszterelnök lemondásával, általános választás kiírását követelik. Amennyiben sor kerülne erre, az minden bizonnyal a Keir Starmer vezette Munkáspárt földcsuszamlásszerű győzelmét eredményezné.

Liz Truss még Boris Johnsont is alul tudja múlni

Liz Truss még Boris Johnsont is alul tudja múlni

A brit választók alig tíz százaléka elégedett Liz Truss miniszterelnök tevékenységével a kedden ismertetett legfrissebb országos felmérés szerint. Az adatok szerint Trussnál még közvetlen hivatali elődje, a sorozatos belpolitikai botrányok miatt nyáron távozásra kényszerített Boris Johnson is sokkal népszerűbb.

Ilyen káoszt még nem látott Britannia – Történelmi váltás jöhet?

Ilyen káoszt még nem látott Britannia – Történelmi váltás jöhet?

Egyre nehezebb a brit miniszterelnök, Liz Truss és az Egyesült Királyságot kormányzó toryk helyzete. Truss még csak nem egészen hat hete vezeti országát, de a közvélemény-kutatások mellett már a Konzervatív Párt parlamenti frakciójában szerveződő lázadás is egyre inkább aláássa tekintélyét. Amennyiben a rebellis csoport tagjai még idén sikerrel járnak, és megbuktatják az egyre nagyobb káoszt okozó Thatcher-rajongó politikust, az történelmi jelentőségű volna: Liz Truss Nagy-Britannia legrövidebb ideig hatalomban lévő miniszterelnökeként vonulna be a történelemkönyvekbe. A Downing Street 10-re esélyesek között Penny Mordaunt és Rishi Sunak mellett más nevek is meg fognak jelenni a brit újságok címlapjain, azonban a Konzervatív Párt vezetése jelenleg nem ígérkezik sikersztorinak. A toryk annyira rosszul állnak az egyre magabiztosabb, kormányzásra készülő Munkáspárthoz képest, hogy Truss sorsán és a technikai kérdéseken túl felmerül: ki lesz az, aki akár egy biztos vereséggel járó választáson is vezetné pártját?

Elővette a sikerreceptet a brit baloldal? – Ez már az új New Labour kezdete lehet

Elővette a sikerreceptet a brit baloldal? – Ez már az új New Labour kezdete lehet

Egy igazságosabb, zöldebb jövő – hirdette liverpooli pártkonferenciáján az általuk kínált víziót a brit Munkáspárt. A baloldali szervezet rég nem látott támogatottság és optimizmus mellett tartott gyűlést, a párt vezetője, Keir Starmer pedig az emberek politikai támogatójaként és a vállalatok partnereként igyekszik elhelyezni magát és a Munkáspártot a közvélemény számára. Beszédében Keir Starmer nagy vállalásokat tett, és egyértelműen "Prime Minister in waiting", vagyis miniszterelnökségre készülő politikus képét mutatta. Mutatjuk, milyen céljai vannak a baloldali vezetőnek és pártjának, amely nemcsak a közvélemény-kutatások, hanem a szervezeten belüli állapotok miatt is egyre céltudatosabban halad a 2024-es általános választás felé. A Munkáspárt új lendületet vehet, és Tony Blair óta nem látott sikereket érhet el, részben Blair New Labour-receptjét is használva, részben pedig zöld-szociáldemokrata manifesztót kínálva.

Az új Margaret Thatcher és baljós hitelpiaci jelek a mai Checklistben

Az új Margaret Thatcher és baljós hitelpiaci jelek a mai Checklistben

Ma délután 5 órától lesz meghallgatható a Checklist, a Portfolio munkanapokon megjelenő podcastjének keddi adása. A mai műsor első részében az új brit miniszterelnök, Liz Truss megválasztásának körülményeiről, és az előtte álló kihívásokról lesz szó. Az adás második részében a hazai bankok 2022 második félévi előrejelzéseivel foglalkozunk, melyekből kiderül, hogy nehéz időszak előtt áll a hazai lakossági és vállalati hitelpiac is.

Kiköltözött a Downing Streetről Boris Johnson

Kiköltözött a Downing Streetről Boris Johnson

Utoljára távozott miniszterelnökként a brit kormányfők hivatalaként és rezidenciájaként szolgáló Downing Street 10.-ből kedden Boris Johnson. A híres 10-es számú ajtó előtt elmondott utolsó beszédében Johnson kérte a kormányzó Konzervatív Párt politikusait, hogy egy emberként támogassák utódját, Liz Truss eddigi külügyminisztert.

Megvan az eredmény: Liz Truss lesz a következő brit miniszterelnök

Megvan az eredmény: Liz Truss lesz a következő brit miniszterelnök

A Konzervatív és Unionista Párt tagjainak szavazatai által az eddigi brit külügyminisztert, Liz Trusst választották meg a kormányzó toryk új vezetőjének, így ő lesz Nagy-Britannia következő miniszterelnöke. A politikusnő a voksok 57,4%-át megszerezve győzte le Rishi Sunak volt pénzügyminisztert. Truss Boris Johnsont követi, aki július 7-én, botrányok sora után kényszerült bejelenteni lemondását. Liz Truss a 15. miniszterelnök, akit II. Erzsébet kér fel a kormányalakításra, és ő harmadik nő a kormányfői pozícióban a szintén tory színekben politizáló egykori vezetők, Margaret Thatcher és Theresa May után. Egy kiszivárgó dokumentum szerint a Munkáspárt elemzői nem tartják elképzelhetetlennek, hogy az új vezető miatt várható támogatásnövekedést kihasználva a konzervatívok előrehozott választást fognak kiírni.

Lezárult az európai atomhatalom sorsát eldöntő szavazás

Lezárult az európai atomhatalom sorsát eldöntő szavazás

Lezárult a brit Konzervatív és Unionista Párt vezetőválasztása, amely egyúttal arról is dönt, melyik tory politikus lesz az Egyesült Királyság következő kormányfője. A várakozások szerint a jelenlegi külügyminiszter, Liz Truss ülhet Boris Johnson székébe, aki botrányok sora után kényszerült lemondásra. Az eredményt hétfő délután fogja kihirdetni a konzervatív parlamenti frakció erre hivatott bizottsága.

Boris Johnson váratlanul megint Kijevbe utazott

Boris Johnson váratlanul megint Kijevbe utazott

Boris Johnson brit miniszterelnök előzetes bejelentés nélkül szerdán, Ukrajna függetlenségének napján ismét Kijevbe látogatott - hozta nyilvánosságra a Jevropejszka Pravda.

Szerződésszegés miatt indítanának eljárást a britek az EU-val szemben

Szerződésszegés miatt indítanának eljárást a britek az EU-val szemben

Az Egyesült Királyság hivatalos vitarendezési eljárást indít az Európai Unióval szemben, azzal vádolva az EU-t, hogy megszegte a Brexit utáni kereskedelmi megállapodást, mivel megakadályozta a hozzáférést három nemzetközi tudományos programhoz számol be a hírről forrásokra hivatkozva a Bloomberg.

Kemény harc folyik a hatalomért Európa egyik legerősebb országában

Kemény harc folyik a hatalomért Európa egyik legerősebb országában

Szeptembertől Liz Truss vagy Rishi Sunak lesz a Nagy-Britanniát kormányzó toryk vezetője és a következő brit miniszterelnök. Bár Truss előnye jelentős a pozícióról döntő konzervatív párttagok körében, a verseny még nem ért véget. A két jelölt gazdasággal kapcsolatos várakozásai és kínált megoldásai eltérőek, a következő egy hónapban pedig még számos impulzus érheti a tory tagságot. Végül bármelyik politikus győz és lép a lemondó Boris Johnson helyébe, nehéz helyzetben kell majd kormányoznia: rossz és egyre rosszabb gazdasági adatok, előretörő Munkáspárt, fellángoló skót függetlenségi vágyak. A szeptemberi választási győzelem tehát csak a kezdet a 2024-es választás felé vezető nehéz és kiszámíthatatlan úton.

Winston Churchill-díjat kapott Volodimir Zelenszkij

Winston Churchill-díjat kapott Volodimir Zelenszkij

Boris Johnson brit miniszterelnök a példás vezetésért járó Sir Winston Churchill-díjjal tüntette ki kedden Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, mert szerinte tetteivel az Oroszországgal folytatott háborúban kiérdemelte ezt.

Kiderült, kik közül kerül ki Nagy-Britannia következő miniszterelnöke

Kiderült, kik közül kerül ki Nagy-Britannia következő miniszterelnöke

Rishi Sunak volt pénzügyminiszter és Liz Truss külügyminiszter versenghet a brit miniszterelnöki tisztségért a kormányzó Konzervatív Párt szerdán befejeződött alsóházi frakciószavazási sorozatának eredményeként. Az szavazást azért kell most megtartani, mert Boris Johnson jelenlegi kormányfő több botrány után múlt héten lemondani kényszerült posztjáról - írja a CNBC.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ügyfélkapu-mizéria: egy újabb szolgáltatás kiesése fenyeget ügyintézési káosszal
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.